Mostanában
vágytam erre. És meg is tettem. Nem mentem 2 nap egyetemre. Csak feküdtem,
hallgattam Adele-t, amint kiénekli belőlem az érzéseim, bőgtem és alig éltem.
Nem ettem, és csak az agyamból szivacsot csináló filmeket néztem. Jól esett. A
maga fájdalmával és keserűségével együtt jól esett. Jól esett nem enni és jól
esett a fájdalom. Mert végre nem csak zombiként tudattalanul csináltam végig
egy napot. Megszokottan, befásultan. Hanem éreztem. És a fájdalom érzése az
első lépés ahhoz, hogy újra érezzünk szeretetet és szerelmet. Örülök, hogy
kaptam egy pofont. Kellett.
