Mostanában
vágytam erre. És meg is tettem. Nem mentem 2 nap egyetemre. Csak feküdtem,
hallgattam Adele-t, amint kiénekli belőlem az érzéseim, bőgtem és alig éltem.
Nem ettem, és csak az agyamból szivacsot csináló filmeket néztem. Jól esett. A
maga fájdalmával és keserűségével együtt jól esett. Jól esett nem enni és jól
esett a fájdalom. Mert végre nem csak zombiként tudattalanul csináltam végig
egy napot. Megszokottan, befásultan. Hanem éreztem. És a fájdalom érzése az
első lépés ahhoz, hogy újra érezzünk szeretetet és szerelmet. Örülök, hogy
kaptam egy pofont. Kellett.
úgy-e semmi gond?:)
VálaszTörléshat... csak az eletem mostanaban olyan mint egy szappanopera. mar kezd elegem lenni. minden osszegyul. es olvasgattam a blogodat egyik nap, es rajottem, hogy a melypontokon mindig segitett, ha kiirtam. ezert vagyok most ujra itt. :)
VálaszTörlés