Még 48 nap karácsonyig. Olyan nehéz ez a helyzet. Vele is, meg nélküle is. Vagy inkább teljesen nélküle.
Az én szótáramban a szünet azt jelenti, hogy amiből lehet hagyjátok egymást, és nem kommunikáltok, de még van közötök egymáshoz. A szakítás pedig, hogy nincs semmi közötök egymáshoz, de mégis ha úgy alakul (értsd nem tudsz élni a másik nélkül, és a kezedet is letörnéd, csak hogy ne írj neki, de mégis megteszed) akkor kommunikáltok. Muszájból, de mégis ilyenkor még van hogy felfrissül minden.
Mi most kommunikálunk (miattam), de közömbösen... Meghalok érte, de ő elzárkózott előlem. Nem akar. Nem akar látni, hallani, és legfőképpen tudni rólam. Ez a közömbösség öl meg.
Erősnek kell lennem, de nem tudok nélküle. Sőt. Közönyössége csak gyengít.
Nálunk mindkettő elhangzott. A szünet is, a szakítás is. Most nem tudom mihez tartsam magam. Hagyjalak? De én harcolni akarok. Nem akarom, hogy végetérjen a "tündérmesénk". Emlékszel? Így hívtuk. Nem tudok, és nem akarok nélküled lenni.
Mindjárt két hét telt el csókjaid nélkül. Segíts nekem. Érints meg szavaiddal. Pillantásoddal adj nekem erőt.
Hiszek. Bennünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése