Tegnap zavartan, összetörten, zokogva átmentem hozzá. Leültetett megfogta a kezem, és beszélgettünk. Meg tudtam őt érteni, és rájöttem, hogy el tudom engedni. El tudom engedni, hogy ő vissza tudjon jönni hozzám, mikor úgy érzi már, hogy itt az ideje. Hagyom, hogy kitárja szárnyait az ég felé és repüljön. Ha a történetem része kell, hogy legyen egy napon visszatér hozzám. És akkortól lesz igazán csak az enyém, hogy elengedtem. Mert már nem én tartom vissza görcsösen kapaszkodva karjába, hanem akkor talál vissza, mikor szíve hozza.
Szeretem. De ezt meg kellett tennem. Azóta nyugodtabb vagyok. Ő is az. Szeret. De most mennie kell.
Visszavárlak.
Nyugodj meg kedves! Tartjuk benned az erőt! Örvendek, hogy megtetted. :)
VálaszTörlésLassan, reménykedve könnyebb élni, mint erőszakkal szeretetre, maradásra kényszeríteni valakit.
Minden rendben lesz!
Puszi.:)
>:D< Köszi. :) Most jobb. Általában jobb. Nyugodtabb. De vannak még mindig sötét pillanatok. Nehéz... de "idővel" talán könnyebb lesz.
VálaszTörlésEl kell menjen, hogy vissza tudjon jönni. :) Hogy aztán jobb legyen. Sokkal jobb.
Remélek :)